Hatékony szorongásoldás gyermekekkorban

Ne szorongj!

Ne szorongj!

Dolgozatírás előtt fáj a hasa

Így segíthetsz teljesítményszorongó gyermekednek

2016. január 23. - KoczokMárta

Lili 1. osztályos kislány. Nagyon szeret iskolába járni, jól érzi magát, jól tanul. De dolgozatírás előtt mindig fáj a hasa.

Anyukája kérdezi, mit tehetne, hogyan segítsen neki.

kislany_tanul_a_fuben.jpg 

Még emlékszünk arra, hogy mi is izgultunk dolgozatírás, felelés előtt. Izzadt a tenyerünk, erősen dobogott a szívünk. Ám amikor szülőként nap mint nap látjuk, hogy gyermekünk szenved, azt sokkal nehezebben viseljük, szeretnénk megnyugtatni. De hiába mondogatjuk neki, hogy nem baj, ha nem lesz ötös a dolgozat, ő mégis szorong, fél, és előbb-utóbb testi tüneteket is produkál: hányinger, hányás, hasfájás.

A teljesítményszorongás jellemzői

 Ez a fajta szorongás szinte mindenkire jellemző, ám mértéke egyénenként nagyban különbözhet. Egyesek szinte szárnyakat kapnak egy ilyen szituációban (ún. facilitáló szorongás), míg mások teljesen leblokkolnak (debilizáló szorongás), és megszólalni sem bírnak.

Iskoláskorban szoktunk felfigyelni rá, pedig jelei már korábban is mutatkozhatnak bizonyos teljesítményhelyzetekben.

A teljesítményszorongó gyermek a kudarctól fél, és ehhez kapcsolódóan a szeretet elvesztésétől – írja Ranschburg Jenő (1998).

 

Kikre jellemző általában?

- főleg az elsőszülöttekre

- az egykékre

- lányokra

- akiknek szorongóbbak a szülei

 

Teszteld le teljesítményszorongó-e a gyermeked!

 Válaszolj az alábbi kérdésekre igennel vagy nemmel!

- Gyermekem nagyon fél a kudarctól?

- Sokat aggódik az iskola miatt?

- Reggelente és/vagy az iskolában rosszul érzi magát? (Fáj a feje, hasa)

- Fél, hogy valamilyen kellemetlen helyzetbe kerül az iskolában?

- Mindent kitalál, hogy ne kelljen iskolába mennie?

- Nehezen alszik el, ha másnak dolgozatot írnak vagy felelnek?

- Fél a feleléstől, dolgozatírástól?

- Ideges, amikor iskolába kell mennie?

- Fél, hogy leszidják szülei, ha nem teljesít jól az iskolában?

 Az igen válaszok azt jelzik, hogy érdemes foglalkozni a problémával, mert az kudarcokhoz, és akár testi megbetegedéshez is vezethet.

  

Hogyan segítsek neki?

 Szülőként sok mindent tehetünk, hogy oldjuk gyermekünk szorongását. Az alábbiakban felsorolok néhány ötletet, ha azonban ezek közül egyik sem segít max. 3 hónapon belül, akkor érdemes pszichológus segítségét kérni.

 

1. Próbáljuk meg ellensúlyozni az iskola teljesítmény-központúságát!

Biztosítsunk gyermekünk számára rengeteg időt valódi kikapcsolódásra.

Olyasmire gondolok, ahol nem kell alkalmazkodni, másoknak megfelelni, viselkedni, és nem értékelik egyáltalán a teljesítményt. Ilyen pl. a szabad játék (babázás, legózás, rajzolás, festés, játszóterezés, éneklés, zenélés, táncolás, futkározás), ahol a gyermek teljesen felszabadultan azt csinálhat, amit akar, amit szeret! Vagy a szülővel történő közös élmények (pl. társasjáték, kirándulás, labdázás).

 

2. Ne nézzen sok rajzfilmet! Inkább olvassunk neki!

A látott mese sok olyan szorongáskeltő elemet tartalmaz, mely egyes gyermekek számára feldolgozhatatlanná válik. Napi fél óra mese elég a kikapcsolódáshoz. Fontos lenne inkább számukra az olvasott, fejből mondott, általunk és általuk elképzelt mese, mert az ilyen formában sokkal kevésbé szorongáskeltő.

Egy-egy mesét el is lehet játszani plüssökkel, babákkal, bábokkal. Vagy le lehet rajzolni, festeni. Egyszóval az élményeket fel lehet dolgozni közösen. Ezáltal mi is jobban megláthatjuk, megérthetjük, mi játszódik le benne, és esetleg a közös játék során mi is jobban tudunk segíteni neki.

 

3. Játsszunk iskolásat!

Legyen ő a tanító néni, a babák, plüssök, anya vagy apa pedig a gyerekek. Legyen játék a tanulás, a felelés és a dolgozatírás is. (Mi is jobban teljesítünk egy állásinterjún, ha előtte elpróbáljuk...) Lehet a szerepeket cserélgetni is, ezáltal is csökkenhet a szorongás.

 

4. Tanítsunk meg neki egy relaxációs technikát! 

A legegyszerűbb egy légzőgyakorlat megtanítása. Minden nap kétszer, stresszmentes állapotban gyakoroltassuk a mély légvételt, bent tartani minél tovább, aztán szép lassan kifújni. Ha már egy módszer van a kezében, jusson eszébe akkor is használni, amikor tényleg szüksége van rá!

Hasznos lehet még a progresszív izomrelaxáció, az autogén tréning 10 éves kortól, vagy relaxációs mesék olvasása (a relaxáció alapjairól bővebben itt olvashatsz)

 

5. Legyen nála egy szivacslabda/gumigyűrű, amit összenyomhat.

Könnyebben ellazul az ember, ha előtte megtapasztalja, milyen mikor feszíti az izmait (lásd: progresszív izomrelaxáció módszere). Dolgozatírás előtt elterelheti a figyelmét a szorongásról, és keze sem fog remegni, ha előtte néhányszor jó erősen összeszorít egy szivacslabdát például, aztán elereszti. Ha nincs ilyen tárgyunk, vagy a pedagógus nem engedi a használatát, simán szorítsa ökölbe a kezét – az is nagyon jó lehet!

 

+1 Beszéljük meg a pedagógussal!

Nem kérjük, hogy kivételezzen a gyermekünkkel, de ha ő is megfelelő eszközökkel tudja bátorítani, pl. felelés helyett írásban kér számon, vagy a többieknek feladatot ad, míg a mi gyerekünket kikérdezi – átmenetileg sikerélményhez juttatja a gyermeket, ezáltal nagymértékben csökkenhet szorongása! - ha esetleg a pedagógus nem együttműködő, kérhetjük az iskolapszichológus segítségét is.

 

Kérdésed van? Bizonytalan vagy? Tanácsot kérnél? - Írj nekem a facebook-on privátban!

Ha tetszett a cikk, lájkolhatod a Ne szorongj! blog facebook oldalát, hogy ne maradj le semmi érdekesről!

 

 

Így nevelhetsz boldog és kiegyensúlyozott gyermeket

A családterapeuta gondolatai, javaslatai

Gyermekként családba születünk. A család egy olyan rendszer, melynek tagjai folyamatosan és intenzíven hatnak egymásra. A családtól kapott, tanult hiedelmeket, hagyományokat, viselkedés- és megoldásmódokat egy életen át őrizzük magunkban. 

kislany_fut.jpg

Napjainkban nehéz a családok élete. Sok az elvált, vagy mozaikszülős család, a gyermekét egyedül nevelő szülő. Sok a stressz, nagy a nyomás felnőtteken, gyerekeken egyaránt. Problémát okozhat a a szülők szempontjából a pénz hiánya, a dolgos hétköznapok, intimitás hiánya, közeli hozzátartozó betegsége vagy elvesztése. A gyermek szenvedhet a nem megfelelő tanulmányi teljesítmény, iskolaváltás, költözés, kistestvér születése, internetes kiközösítés miatt.

Sajnos minden új élethelyzet magában rejti azt a lehetőséget, hogy a család valamelyik tagja, a „leggyengébb láncszem” jelezni fogja, akár testi tünetekkel, hogy valami nincs rendjén, változtatni kell!

A Ne szorongj! blog Kozma-Vízkeleti Dánielt (pszichoterapeuta, családterapeuta) kérdezte a családi nehézségekről, és arról, mit tehetünk szülőként, hogy gyermekeink boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek!

kvd.jpg Kozma-Vízkeleti Dániel

klinikai szakpszichológus, rendszerszemléletű családterapeuta, kiképző család-pszichoterapeuta

NSZ: Sok szülő tanácstalan, kihez fordulhat segítségért. Rengeteg szakember elérhető. Miben más, vagy több egy családterápiás kezelés a klasszikus gyermekpszichológiai terápiához képest? Mely esetekben javasolt családterapeuta felkeresése?

 KVD: A családterápia egyfelől egy terápiás forma, ahol az egész család jelen van – másfelől egyféle szemlélet. A kettő persze összefügg. A szemlélet része, hogy úgy foglalkozunk a klienseinkkel, hogy folyamatosan szem előtt tartjuk, hogy ők egy család, egy közösség részei. Így egyrészt a problémáikat a kapcsolataik is megsínylik, másrészt ha valamilyen gondjuk van, arról a velük együtt élőknek véleménye van, vagy az ő életüket is befolyásolja a probléma. Például, ha a középső tesónak magatartásproblémái vannak, akkor testvérei kevesebb figyelmet kapnak átmenetileg – hiszen a szülők a „problémás” gyermekre koncentrálnak, például őt viszik pszichológushoz. A kistestvére ezt az átmeneti figyelem-csökkenést zokon veheti, a kamasz nagyobb tesó pedig egyenesen örülhet ennek. A szülőknek pedig esetenként előbb el kell jönniük a munkából, vagy a szerepek átszervezésével kell reagáljanak a gyermek által megjelenített problémára. Ha az egész család eljön, mindenki elmondhatja, mi a véleménye a problémáról és az ő életét hogyan befolyásolja ez: így mindenki figyelmet kap, nem csak a problémahordozó. A tapasztalatok szerint ez elősegíti, hogy a családban párbeszéd induljon meg a nehézségről, így a család erejét felhasználva gyorsabb, könnyebb vagy hatékonyabb lehet a változások létrehozása.

A rendszerszemléletű családterápia emellett a családok és a tünethordozó kliensek erőforrásaira, a jól sikerülő megoldásaira, a működő készségeire figyel – azt hiszem, ezt kliensként könnyebb megélni, mint a patologizáló, diagnózis-központú, a hiányokra, problémákra, tünetekre fókuszáló szemléletet.

NSZ: Családterapeutaként Te mit tapasztalsz, milyen problémákkal fordulnak leggyakrabban Hozzád a családok?

KVD: A mostanában bejelentkezőknek két fő csoportja van. Az egyik azok a párok, akiknek a kapcsolatuk jutott válságba, egymással értenek nehezen szót, vagy a bizalom kérdőjeleződött meg közöttük – esetleg a szakítást, válást fontolgatják. Az ő esetükben a párkapcsolatuk kerül a közös munka középpontjába.

A másik azok a családok, akiknél a gyermek valamely tünete segít jelezni a család számára, hogy valami nem megy jól – így jutnak el megfelelő segítséghez. Ilyenkor a családi kapcsolatok, a kipróbált és a még kihasználatlan lehetőségek, erőtartalékok lesznek a munka fő témái. A gyermekek sokszor segítenek szüleiknek azzal, hogy megtalálják azt a viselkedési módot, vagy pszichoszomatikus tünetet, ami már a szüleiket eléggé zavarja ahhoz, hogy szakemberhez forduljanak. Ha ezt együtt teszik, tán a legszerencsésebb segítségkérési lehetőség.

NSZ: Jelentkeznek-e tipikusan a mai korra jellemző problémákkal is: gondolok itt pl. az okostelefonok miatt megváltozó kapcsolatokra, kommunikációra, vagy az interneten való kiközösítésre, „dislike-olásra”?

KVD: Hogyne. A családok életét áthatja a kultúra és a környezet változása. Szinte minden megjelenik, ami a közbeszédben is. Néhány éve a devizahitel vált szinte mindennapos megemlített témává a családterápiás üléseken, ma sokan megemlítik a bevándorlókérdéssel kapcsolatos aggodalmaikat. Ezek olyan kihívások, amelyek próbára teszik a családok problémamegoldó- és alkalmazkodóképességét. Minden családban szoktak lenni „gyorsan reagálók” és „óvatosak”. Mindkettejükre szükség van az alkalmazkodáshoz, ugyanakkor a szerepek betöltői konfliktusba keveredhetnek egymással, esetenként lebecsülhetik egymás képességeit.

NSZ: Azt gondoljuk, hogy egy kiegyensúlyozott családban kiegyensúlyozott gyermekek nőnek fel. Mégis rengeteg felnőtt szorong, vagy él át folyamatos stresszt például a munkahelyén, vagy élete más területein, és tudjuk, a szülői mintát utánozzák a kicsik. Ettől még jobban aggódhat a szülő? Vagyis ha én szülőként ideges, feszült, szorongó típus vagyok, gyermekem is az lesz?

KVD: Nem lesz könnyű gyermekeimnek nyugalmat és biztonságot teremtenem, ha a magam életében nem szánok rá időt és energiát hogy elérjem ezeket. Saját indulataimban főve nem tudom megnyugtatni szorongó, vagy izgatott gyermekemet. Ha a magam életében teszek érte, hogy időnként kikapcsolódjak, pihenjek, ellazuljak, azzal a gyermekeimnek is egy nagy ajándékot adok: az erre vonatkozó mintát. Ez legalább annyira világlátás kérdése, mint mondjuk anyagiaké vagy időé. Ha például este, munkából hazaérve szánok rá pár percet, hogy megigyak egy bögre teát a kedvenc bögrémből, és közben kifújjam magam – akkor megmutatom a gyermekemnek ennek jelentőségét.

Az a szemlélet, amiben én dolgozom arra tanít: bármit tehetek, csak ne játsszam el, hogy meglepődök a következményein. Ha odahaza folyton megy a televízió, ne csodálkozzak, hogy gyermekem kedvenc időtöltése a számítógép előtt való passzív ücsörgés lesz – képernyő, képernyő.

Egyszer panaszkodott nekem egy szülőpár, hogy kiskamasz gyermekük egyáltalán nem olvas. Kicsit megbántódtak, mikor megkérdeztem, hogy és ők mennyit – kikérve maguknak válaszolták, hogy nekik aztán nincs idejük ilyesmire. Akkor mi a kérdés?

Sok anyukának lelkiismeretfurdalása van, mert úgy érzi, hogy a saját magára szánt időt a családjától, gyermekeitől veszi el. Mégis, épp ellenkezőleg: a magunkra, feltöltődésünkre, kikapcsolódásunkra szánt idő abban segít, hogy amikor visszatérünk a családunkhoz, kiegyensúlyozottabb - ha tetszik: jobb – szülei, társai tudjunk lenni egymásnak.

NSZ: Fontos a szülői viselkedésünk, hozzáállásunk, ám előfordulhat szorongás akkor is, ha nem szorongó típus valamelyik szülő? Családterápiás szempontból mi minden vezethet még a gyermekkori szorongás kialakulásához?

KVD: Valóban, amikor egy gyermek szorong, szinte mindig találni a közeli családban még valakit, aki életének valamely szakaszában aggódós, szorongó volt – tán még most is őriz ebből valamennyit. Ez arra jó, hogy a felnőtt, szorongásával már valamelyest megküzdő személy egy élő példa a családban, hogy ezen túl lehet lenni, vagy ezzel megküzdve együtt lehet élni.

A családok esetenként kimondatlan dolgoktól is szoronganak – és mivel nem beszélnek róla, de érezhető az aggodalom, a gyermek felnagyíthatja ezt. Hasonlatosan ahhoz, amikor a munkahelyen változásokról kezdenek pusmogni, de senki nem tud konkrétumot: a hiányzó információt a fantáziánkból pótoljuk, és ezek a fantáziák ritkán szólnak előléptetésről, a jövedelmi helyzet gyors javulásáról, vagy a büfében kapható rántott hús méretének – esetleg a büfés hölgy dekoltázsának – növekedéséről. A gyermekek ugyanígy működnek – és nekik még nem áll rendelkezésükre olyan széles eszköztár a szorongató gondolataik kézben tartására, mint nekünk.

Általánosságban, a családoknak két fő feladata van: hogy állandóságuknál fogva biztonságot nyújtsanak a benne élőknek, illetve rugalmasságuknál fogva segítsék a tagjaikat a változások átélésében. A két fő feladat egymásnak ellentmond, a családok hol egyikre, hol másikra helyezik a hangsúlyt. Biztonságérzet az állandóságból fakad, márpedig mi most egy extrémen változás-hangsúlyú kultúrában, közegben élünk: ne lepődjünk meg tehát a gyors változások előnyeit megélve, hogy a biztonságérzet viszont ritka vendég lesz bármelyikőnk háza táján.

NSZ: Hogyan tudja a család ellensúlyozni például az iskolában átélt feszültségeket, negatív élményeket?

KVD: Ahogy a szülők számára a munkahelyen átélteket…  Ha egymás felé támogatóan fordulunk, ha igyekszünk elismerni egymást, azzal olyasmit nyújthatunk egymásnak, amit iskolában vagy munkahelyen nem könnyű megkapnunk. Egymás önértékelésének növelésével, a pozitív lehetőségek meglátásával tudunk jó légkört teremteni – ilyenre pedig mindannyiónknak szükségünk van. Nem kell hozzá más, csak érdeklődés egymás iránt, és egymás hiteles elismerése.

Az érdeklődés alatt persze nem arra gondolok, hogy minden nap délután 15:37-kor feltesszük kiskamasz gyermekünknek, színtelen hangon azt a kérdést, hogy mi volt ma a suliban – és megkapjuk rá az unott választ, hogy semmiiiiii. Nem könnyű nap mint nap új, tényeges érdeklődést kifejező kérdéseket kitalálni egymás felé, és odafordulva meg is várni a választ – de pont ez az, aminek révén a család (vagy bármely más közösség) támogató közeg lehet.

NSZ: Egyre többet hallunk az apák szerepéről, egészen magzati kortól kezdődően, mint a gyermeki személyiségfejlődés másik fontos befolyásoló tényezőjéről. Arról azonban kevés szó esik, mi az apa szerepe a problémamegoldás, konfliktuskezelés megtanítása során. Másként tudja egy férfi oldani a gyermekben a felgyülemlett feszültséget? Hogyan érdemes apaként viselkedni? Mit ne mondjon szorongó gyermekének?

KVD: Egy gyermek kiegyensúlyozott fejlődéséhez szüksége van mind elfogadó, megengedő, a kapcsolatot ápoló – ha tetszik: anyai; és korlátokat és követelményeket támasztó, a külvilágra és feladatokra figyelő – ha tetszik: apai hozzáállásra. Ugyanígy fontos, hogy mindkét nemű gyermekeink elsajátítsák mind a problémaorientált, mind az érzelemorientált problémamegoldást. Az előzőben hagyományosan a férfiak, az utóbbiban hagyományos nemi szereposztás szerint a nők „jobbak”. Manapság kevésbé fontos, hogy melyik nemű szülő képviseli ezeket az értékeket, váltogathatják is: Apu is főzhet kakaót és olvashat mesét, vagy vigasztalhatja a gyermeket és anyu is lehet határozott, és szervezhet valamilyen aktív, izgalmas programot. Végső soron az a fontos, hogy a gyermek mindkét hozzáállásra tapasztaljon példát, és magába tudja építeni. Az életben való boldoguláshoz mindkettőre szükségünk van.

Szülőtársként az a fontos, hogy elismerjük és értékeljük – egymás és a gyermek előtt – egymás eltérő hozzáállását. Ugyanolyan értékes hozzájárulás mindkettő a család életéhez, semmiképp ne becsüljük alá, vagy tegyük nevetség tárgyává a miénkétől eltérő szerepet.

NSZ: A gyermekben egy világ omlik össze, amikor a család szétesik. A válás komoly szorongáskeltő helyzet. Mire érdemes odafigyelni a gyermek(ek) szempontjából? Hogyan segíthetünk szülőként?

KVD: Húúú, ez a kérdés nagyon messzire vezet. Talán az egyik legjobb út, ha magunknak segítünk ebben a nehéz, veszteségteli, érzelem- és indulattelített helyzetben. Ha magunkat „helyre rakjuk”, könnyebben leszünk felelős, odafigyelő szülői gyermekünknek is. Ilyenkor talán még fontosabb, ami egyébként mindig az: hogy osszuk meg egymással, ami épp történik. A gyermek meg fogja bocsájtani nekünk, ha esetenként átmenetileg nem leszünk számára érzelmileg hozzáférhetőek – ha tudja, hogy ez miért van, és meddig tart. Egy gyermek sem fog traumát elszenvedni attól, ha egyszer kimarad az esti mese – de attól igen, ha ez számára bejósolhatatlanul és magyarázat nélkül történik.

És ami talán az egyik legnehezebb, a válás során óhatatlanul előkerülő indulatok és keserűség idején: hogy szülőtársunkat, akivel épp megszűnünk házas- vagy élettársak lenni, ne értékeljük le, ne hiteltelenítsük a közös gyermekünk előtt. Ezt megtehetjük az ügyvédünknek, vagy a barátainknak, de gyermekünknek hagyjuk meg a lehetőséget, hogy „jó” lánya vagy fia maradjon volt társunknak is, kötődhessen hozzá.

NSZ: Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke boldog lenne. Vannak-e jó receptjeid, mit tehetünk szülőként? Mire figyeljünk oda, hogy kiegyensúlyozott, boldog gyermekeket nevelhessünk?

KVD: Ó, hogyne, ismerem az egyetlen célravezető receptet ;): minden gyermek kapjon Nutellát. :)) Szóval, csak olyasmiket tudok, ami inkább segíti a gyermeket, hogy jó élményeket gyűjtsön:

Ha biztonságérzetet teremtünk, sok-sok állandóság révén, akkor gyermekünk ezt magába építheti és később használni tudja. Ha változatos élményeket élünk át vele együtt: jobb a szabadtéri, mint a benti, jobb az aktív mint a passzívan átélt és jobb a társas mint az egyedüli; vagyis a legrosszabb ha a gyermek a szobájában egyedül nézi a tévét és a legjobb egy társasággal kirándulni, kimozdulni valahová, leginkább a természetbe.

Nagyon fontos a gyermeknek, hogy világos korlátokat, szabályokat és határokat mutassunk neki. Ezt inkább mi tegyük meg odahaza, a védett környezetben, mint később tapasztalja meg kortársközösségben, például iskolában vagy munkahelyen. Ez azért különösen fontos, mert egy-két évtizeddel ezelőtt, mi pszichológusok beszéltük tele a Szülők fejét azzal, hogy nem szabad a gyermeket korlátozni, mert boldogtalan lesz, sőt, traumatizálódik. Mára világosan látszik, hogy a korlátok nélkül felnőtt generáció semmivel sem boldogabb, sőt inkább elveszettnek látszik. Ma úgy tartjuk, „optimális frusztráció” szükséges a kiegyensúlyozott személyiségfejlődéshez – mi szülők segíthetjük ebben a gyermekünket. Nem akkor leszünk jó fejek, ha mindent megkap és minden a kedve szerint történik – hanem pont, ha támogató módon megmutatjuk ennek korlátait.

Azt hiszem, a minket körülvevő megszámlálhatatlan technikai eszköz, furmányos játék nagyon vonzó: de talán ha átadjuk a gyermekünknek az egyszerű dolgokra, vagy a természet szépségeire való rácsodálkozás örömét, sokkal többet adtunk neki, mint egy drága, specifikus, bonyolult eszköz megvásárlásával. A kisgyermekek fejlődését a világ felfedezése jelenti. Ez számukra természetes módon örömforrás: ne korlátozzuk számukra a világot egy képernyőre.

És végezetül: mutassuk meg gyermekeinknek, hogy mi miben találunk örömet – és hogy találunk, nap mint nap. Így ők is keresni fogják – és lesz támpontjuk, hogy meg is találják.

NSZ: Nos, azt hiszem, megyek is, és összekészítem a családot egy kis kirándulásra! :). Köszi, Dániel!

További hasznos infók a kép alatt!!

 anya_gyerek_hoban.jpg

A családterápiáról bővebben itt olvashatsz: Szeretem a férjem blogon

vagy itt: Lélekben otthon oldalán 

 esetleg itt: A Családterápia honlapján 

meg még itt: A Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány weboldalán 

ez is érdekes lehet: Kozma-Vízkeleti Dániel családterapeuta a facebook-on, a szakember honlapja

 

 Ha tetszett a cikk, légyszi oszd meg, hogy mások is elolvashassák.

És lájkold a Ne szorongj! blogot a facebook-on is, akkor biztosan nem maradsz le semmi érdekesről! köszi!

Fotó: pixabay.com 

 

 

Mik a gyermekkori szorongás tünetei és okai?

Hogyan segíthetsz gyermekednek?

  • Azt, hogy kisgyermekünk fél valamitől, sokszor természetesnek vesszük, és igyekszünk megnyugtatni. Ha többször is hangot ad félelmeinek, aggódásainak, felfigyelünk rá, hogy valami most jobban foglalkoztatja, mint eddig. Ha azonban már testi tünetei (hasfájás, fejfájás, szédülés, hányinger, stb.) is megjelennek az állandó aggódásnak, akkor megijedünk, és orvoshoz szaladunk vele. 

 fiu_maganyos_plussel.jpg

 

  • A gyermekkori szorongás tünetei

 

Ha a gyermeknél a következő tünetek tartósan fennállnak, és befolyásolják a mindennapi élet tevékenységeit, akkor mindenképp forduljunk pszichológushoz: 

  • a gyermek sok mindentől fél,
  • nem szeret a szüleitől elválni,
  • éjszaka bepisil (pedig már régóta szobatiszta),
  • rossz álmok gyötrik,
  • gyakran felébred, sír,
  • éjjel átmegy a szülőkhöz,
  • nem mer, nem tud egyedül, saját ágyában elaludni,
  • rágja a körmeit,
  • újra és újra meg kell nyugtatni (mégsem nyugszik meg),
  • dühkitörések jellemzik,
  • sokszor nyugtalan, feszült.

 A gyermekkori szorongászavarokra életkorból fakadóan sajátos tünetek jellemzőek, így bizonyos tekintetben különböznek a felnőttkori fajtáktól.

A pszichológusok, és pszichiáterek a tünetek időtartama, minősége és a lehetséges háttértényezők alapján diagnosztizálják, hogy gyermekünk melyik zavarral küzd, és megállapítják, milyen segítségre van szüksége.

 

  • A szorongás okai

 A szorongás hátterében többféle ok állhat.

  • Feltételezhető, hogy öröklődik egyfajta hajlam a szorongásra, mely akkor nyilvánul meg, ha olyan élethelyzetbe, körülmények közé kerül a gyermeke, melynek feszültségét már nem képes kezelni.
  • szülő viselkedését utánozza a gyermek, vagyis ha a szülő szorongással reagál bizonyos helyzetekre, a gyermek is úgy fog
  • A gyermekét túlóvó szülő azt „üzeni”, hogy a világ veszélyes, csak velem, mellettem vagy biztonságban...
  • Az a gyermek, akit szülője folyamatosan, mindig elutasít, vagy kerül, esetleg bántalmaz súlyos lelki sérüléseket szenved.
  • A gyermekek nap mint nap rengeteg ijesztő információval találkoznak a (olvasott, vagy nézett) mesék, reklámok, hírek révén.

 

  • VAN SEGÍTSÉG!

    Egy szülő számára borzasztó látni, hogy gyermeke szorong, és ő tehetetlen, nem tud neki segíteni. Jó, ha ilyenkor pszichológus segítségét kérjük, hiszen a szakember segít a probléma feltérképezésében, a háttérben álló okok azonosításában, és szükség esetén, a megfelelő módszerekkel (pl. játékterápia, relaxációs technika, tanácsadás a szülőknek) változást is tud elérni a gyermek érzelmi életében, viselkedésében. Sok esetben azonban ez nem elég. Szükség lehet további segítségre (pl. súlyos esetben gyermekpszichiáter), vagy otthon egyfajta életmód-, és szemléletváltásra!

Szakemberként, és szülőként is vallom, hogy érdemes beépíteni a hétköznapokba minél több stresszmentes, önbizalom-növelő, valódi kikapcsolódást, feltöltődést jelentő tevékenységet! Ez szolgálja mindannyiunk testi-lelki egészségét!

 Kár lenne az egész életünket szorongással, kellemetlen gondolatokkal, elkerülő viselkedéssel tölteni, mikor annyi szép, és izgalmas dolog, élmény vár ránk!

Aki szorong, az „börtönbe” zárja magát, és még sajnos ott sem nyugszik meg. Mindig talál valamit, amin aggódhat. Ha nem teszünk ellene, fokozódik, és teljesen eluralja az életünk!

 

Szemléletváltás

 1. A szorongás elleni küzdelem első és legfontosabb lépése, hogy felismerjük magát a jelenséget. Ehhez ismerni kell, mi jellemző a gyermekkori szorongásra.

 2. Ha már tudjuk, hogy gyermekünk szorongó, tudnunk kellene azt is, hogy mennyire. Vagyis igényel-e pszichológiai, esetleg orvosi megsegítést a probléma, vagy pedig otthon is tudjuk majd kezelni.

 3. Fogadjuk el, hogy gyermekünk problémával küzd. - Nincs ebben semmi szégyellnivaló! Mindenkinek az életében vannak nehézségek! Azt kell szégyellni, ha valaki hagyja szenvedni a gyermekét, és nem segít rajta!

 4. Szembesülni fogunk azzal a ténnyel is, ha „minden maradjon a régiben” - hozzáállás sajnos nem segít. Bizonyos szokásokat bizony meg kell majd változtatnunk gyermekünk érdekében!

 

 Életmódváltás lehetőségei: mozgás, zene, ének

   A gyermekek élete (is) rendkívül beszabályozott. Ahogy a kicsi bekerül az intézményrendszerbe (bölcsöde, óvoda, iskola), automatikusan érzi a „mókuskerék” minden nehézségét: korán kell kelni, a szülők idegesek, sietnek munkába, egész nap alkalmazkodni kell a többiekhez, engedelmeskedni a felnőtteknek, otthon kevés idő jut az önfeledt együttlétre, kikapcsolódásra, fürdeni kell, vacsorázni kell, aludni kell!

    Vannak gyerekek, akik számára mindez semmi problémát nem okoz. Jól érzik magukat mindenhol, könnyen barátkoznak, könnyen váltanak, alkalmazkodnak. Más gyerekek azonban szenvednek ettől a sok alkalmazkodást, engedelmességet igénylő helyzettől, és szorongással, daccal, vagy egyéb viselkedéssel reagálnak! Néhányan idővel megszokják az új rendszert, néhányan azonban továbbra is, és sokáig ellenkeznek, vagy pedig belül magukban őrlődnek.

   Az életmódváltás divatos fogalom lett napjainkban, mert sajnos sok esetben valóban szükség van rá!. Ha a gyermekkel baj van, érdemes változtatni, és sokszor már egy kicsivel több figyelem, egy kicsivel kevesebb rohanás is meghozza az eredményt.

   Nyilván a szülőt köti a munkahelye, a gyermeknek alkalmazkodni kell az intézményrendszerhez, tehát vannak dolgok, amin egyszerűen nem lehet változtatni. Ám amin lehet, azon változtassunk. Ilyen lehetőség a gyermek számára a szabadidős tevékenység. Ennek kiválasztásából azonban semmiképp ne hagyjuk ki a gyermeket! És vegyük figyelembe a problémájának okait is. (pl. egy szeparációs szorongásban szenvedő gyermeket ne járassuk minden nap este 6-ig különórákra, miközben attól szenved, hogy velünk szeretne lenni! Vagy a teljesítményszorongót ne írassuk be mindenféle korrepetálásra, tanulmányi versenyre!)

    A mozgásnak számos előnye ismert. Nagyon sok szorongó kisgyermeknél jelent valódi segítséget a megfelelő sport megtalálása, és folyamatos gyakorlása. Általa könnyen levezethető a feszültség! A gyermek bekerül általa egy közösségbe, elfogadják, motiválják, a szabályok pedig biztonságot, kiszámíthatóságot jelentenek számára. Az, hogy sikerélményei vannak benne, kihat élete más területére is (pl. tanulás, kapcsolatok).  

   Fontos szempont a fokozatosság! Sok szorongó gyermek pl. anya nélkül be sem akar menni sehova. Próbáljuk megbeszélni az adott pedagógussal, hogy milyen problémával küzd gyermekünk, és engedje meg, hogy amíg megszokja az új helyzetet, ott lehessünk vele!

   Ugyanez igaz a zenére, éneklésre is. Amíg gyermekünk nem ismeri meg a pedagógust, a többi gyermeket, és a sok újdonságot, addig fokozottabban szoronghat, és úgy tűnhet, ő ki sem akarja próbálni. Találjunk egy türelmes, empatikus zenetanárt, aki átsegíti a kezdeti nehézségeken, akihez kötődhet, azután élvezni fogja ő is a zene nyújtotta élményeket. A zene is segít az érzelmek feldolgozásában, kifejezésében, s ezáltal olyan örömteli tevékenységgé válhat, mely megnyugtatja, kikapcsolja a gyermeket teljesen.

  A szorongó gyermeket nem kell erőltetni, hogy vegyen részt különféle versenyeken. A mozgás/zenélés öröméért vegyen részt ezekben! Neki kihívás minden alkalom, és érezni fogja, mikor áll készen, milyen körülmények között szeretné megmérettetni magát!

 

Ha tetszett a cikk, lájkolhatod a Ne szorongj! blogot a facebook-on is, így biztosan nem maradsz le semmi érdekesről!

 

Fotó: pixabay.com

Hogyan tanítsd meg gyermekedet ellazulni?

A gyermekkori relaxáció alapjai

 

Szülőként borzasztó azt látni, ha gyermekünk szenved, szorong valamitől. Ilyenkor sokszor tehetetlennek érezzük magunkat. A kicsi gyermek könnyen odabújik szülei ölébe, cumizik, magához öleli kedvenc plüssét, takaróját. De mi van a nagyobbakkal, akik már nem cumiznak, nem takaróznak, kevésbé bújnak? Velük kapcsolatban a legjobb, amit tehetünk, ha felvértezzük őket olyan készségekkel, melyek segíthetnek a hétköznapi problémák megoldásában, a nehézségek leküzdésében. Az egyik ilyen az ellazulás, önmegnyugtatás képessége. 

 mother-daughter.jpg

Aki még sosem relaxált, tanácstalan lehet, hogy kezdjen neki. Az alábbiakban felsorolok néhány tudnivalót, amire érdemes odafigyelni ahhoz, hogy minél pihentetőbb legyen az ellazulás.

Szerintem az a legpraktikusabb, ha a szülő a gyermekével együtt végzi a gyakorlatokat. Így lesz egy nagyon pozitív közös élményük, és így esetleg az ugyancsak szorongó szülő is elsajátíthatja az ellazulás képességét.

 

Néhány tipp, mire érdemes odafigyelni

 

Mikor?

Talán az egyik legnehezebb a megfelelő időpont kiválasztása. Kötött a napirend, óvodába, iskolába, munkába járunk, semmire sincs idő!

A szorongó gyermek esetén ez most azonban mindennél fontosabb! Inkább hagyjatok ki egy-két szakkört, minthogy erre ne legyen idő. Fix időpontot kellene találni a relaxációnak. Ez segíti az ellazulást. Amikor kialakult a lefekvés ideje is, automatikusan elkezd ásítozni az ember... Ugyanígy van ez a relaxációval is, előbb-utóbb megszokja a szervezet, és kívánja a szokott időben!

Az az ideális, ha naponta kétszer tudjátok végezni a gyakorlatokat, később igény szerint alakíthatjátok, sőt utána már a gyerkőc egyedül, önállóan bármikor alkalmazhatja (pl. dolgozat előtt, edzés után, szereplés előtt, orvosi vizsgálat előtt a váróban, stb.).

Sok szakember a reggeli és esti időszakot javasolja. Ilyenkor általában saját kényelmes ágyunkban, alvás közeli állapotban könnyebben lelazítunk. Tapasztalatból tudom, hogy (kis)gyerekes családoknál a reggeli relaxálás kizárt! Ám mégis érdemes legalább átbeszélni, hogy kire mi vár aznap!

Délután, estefelé mikor hazaérkeztek lehet az egyik időpont. Ez segít az átállásban, lenyugvásban. 10-20 perc kikapcsolás után jöhet a lecke, vagy a játék. Így nem érzi a gyermek, hogy nem foglalkoztak vele, és könnyebben elfoglalja magát egyedül. A második időpont pedig lehet fürdés után (a meleg víz is segít ellazulni), vagy vacsora után, vagy közvetlenül elalvás előtt.

Az elalvási nehézséggel, vagy rémálmokkal küzdő gyermekeknél ez utóbbi kifejezetten hasznos.



Hol?

A megfelelő hely megtalálása is nehézséget szokott okozni. Olyan helyet keressetek, ahol mindketten kényelmesen elfértek, és zavartalanul lehettek kb. 20-30 percre.

Kapcsold ki, vagy némítsd le a telefonodat, ügyelj arra, hogy ne csöngessenek, ne nyissanak be hozzátok. Ez most a Ti időtök!

Ha mégis megzavarnak, kezdjétek újra, folytassátok tovább a relaxációt! Ne bosszantsd fel magad rajta!



Hogyan?

Eleinte még nem tudja az ember, ülve vagy fekve relaxáljon-e. Én azt javaslom, próbáljatok ki minél több testhelyzetet, időpontot, és helyet, hogy érezzétek, milyen körülmények között tudtok a legjobban kikapcsolni, ellazulni!

Ülő helyzetben nem fenyeget annyira a tényleges alvás veszélye.

Háton fekve viszont nem kell sehol sem feszítened, tartanod a testedet (pl. fejedet), könnyebben el lehet lazítani az izmokat.



Min? (szék, fotel, nyugágy, ágy, föld)

Az, hogy vajon min/miben relaxáltok valószínűleg függ a helyiségtől, amiben zavartalanul lehettek. Alkalmas lehet az ágy, a kanapé, fotel, de akár egy fa szék is.

Feküdni lehet szőnyegen, vagy polifoam-on is, párnával, párna nélkül.

Próbáljatok ki minél több lehetőséget!

Figyeljétek meg közben testetek és elmétek hogyan reagál a különbségekre, aztán válasszátok ki a Nektek legmegfelelőbb ülő-, vagy fekvő alkalmatosságot.



Miben?

Kényelmes ruhában relaxáljatok. Ne szorítson se hasban, se nyakban az adott ruhadarab. És figyeljetek arra, hogy ne fázzatok, ne is legyen túl melegetek relaxáció közben.

 

Melyik relaxációs technikát válasszuk?

 

Számos technika létezik, ha mi magunk nem gyakoroljuk egyiket sem, nehéz lehet választani. Én a praxisomban, és a családomban is a következőket használom, így nyugodt szívvel ajánlom:

A relaxációs mesekönyv nagyon hatékony eszköz lehet a család számára a megfelelő relaxációs technika elsajátításához.

Tapasztalataim szerint Lori Lite: A dühös polip c. könyve könnyedén és élvezettel alkalmazható.

Szeparációs szorongással küzdők számára pedig Patrice Karst: A láthatatlan fonal című könyve indíthat el tartalmas beszélgetéseket a gyermekeinkkel, illetve nyugtathatja meg a kicsit, amikor nem tudunk vele lenni.

10 éves kor fölött pedig érdemes elsajátítani az autogén tréning módszerét, mely egy életen át biztos mankóként szolgál majd! ;)

 

 

Ha tetszett a cikk, légyszi oszd meg, hogy mások is elolvashassák.

És lájkold a Ne szorongj! blogot a facebook-on, így biztosan nem maradsz le semmiről! köszi!

 

Fotó: pixabay.com

Miért szégyelli a magyar, ha pszichológushoz kell mennie?!

Legyen alapellátás a pszichológiai konzultáció!

Nem szoktam ilyen hangvételű posztokat írni, hiszen írásaim célja alapvetően a segítség-, és információnyújtás. De kérdem én, hogyan segítsek, ha nem jut el vagy csak túl későn hozzám, hozzánk pszichológusokhoz, akinek szüksége lenne erre? Így jutottam el arra a pontra, hogy belekiáltsak legalább az internetet böngészők fülébe, hogy MIÉRT? 

kerdojel_info.jpg

Miért gondolják még ma is rengetegen (köztük diplomás, értelmiségi emberek is!!!), hogy a pszichológus az őrültekkel, elmebetegekkel, "hülyékkel" foglalkozik!?

Miért  szégyelli az illető, ha pszichológushoz jár, esetleg a gyermekét viszi hozzá?

Miért kell titkolni?

Miért ciki?

Hamarabb megy el egy átlag magyar a kineziológushoz, asztrológushoz, jóshoz, bárkihez, mint egy pszichológushoz...

Talán kevesen tudják, de a pszichológus akár egészséges emberekkel is foglalkozhat! Igen, mert vannak úgynevezett életvezetési nehézségek, melyek mindenki életében előfordulnak. Luxusnak tűnhet persze minden döntésünk előtt kikérdezni a pszichológusunk véleményét, vagy önismeretfejlesztés céljával évekig szakemberhez járni. Ám ma már rengeteg szakember online is elérhető, ingyen szakértői tanácsokat oszt. Egyszóval szinte bármikor fordulhatunk szakemberhez anonim, azaz felismerhetetlen módon, titokban is!

 

Tévhitek kontra tények

"A pszichológus orvos. Dilidoki."

Nem, a pszichológus nem orvos. Tudományegyetemen, bölcsész szakként végezhető el a pszichológia szak. Ez után lehet szakosodni. Az egyik az egészségügyi szakirány: a klinikai szakpszichológusok, egészségpszichológusok területe. Sok ilyen végzettségű szakember dolgozik a pszichiátriai osztályokon, ambulanciákon, nevelési tanácsadókban.

"A pszichológusokkal már Dunát lehet rekeszteni! Minden bokorban van egy!"

Valóban rengeteg pszichológus van ma már, de azt talán kevesen tudják, milyen sok területen dolgozunk. Egy pszichológus segíthet az oktatás területén (óvodák, iskolák, nevelési tanácsadók, pedagógiai szakszolgálatok, pedagógiai intézetek, pályaválasztási tanácsadók), a gyermekvédelemben (gyermekotthonok, nevelőszülői hálózat, családsegítő szolgálatok), az egészségügyben (fontos feladatuk van a megelőzésben, egészségmegőrzésben, pl. a dohányzásról való leszokásban, dolgozhatnak bármely kórházi osztályon, de főként a pszichiátrián találkozhatunk velük, rehabilitációban is segítenek), sportban, valamint a munkahelyeken, cégekben (HR-sek, szervezeti tanácsadás, ergonómia, kiválasztás területén, vezetői tanácsadás) rendőrségen, börtönökben, de létezik katasztrófák esetén krízisintervenció, szociálpszichológia, reklámpszichológia, pasztorálpszichológia, környezet-, gyógypedagógiai pszichológia, és rengeteg egyetemi szintű kutatási ág.

"Úgyis csak beszélget, azt a barátnőmmel is tudok!" 

Valóban elsődleges módszerünk a kommunikáció, hiszen nem vagyunk pl. orvosok, akik gyógyszert tudnak felírni, vagy megműtenek, ha arra van szükség. Ám az orvosi rendelőben is gyakran tapasztalhatjuk, hogy sokkal jobban érezzük magunkat, ha problémánkat elmondhatjuk, ha csak ránk figyelnek, velünk foglalkoznak. Természetes és nagyon jó dolog, ha problémáinkkal, nehézségeinkkel először családunkhoz, barátainkhoz fordulunk. Vannak azonban olyan problémák, melyeken ők már nem tudnak segíteni. Miért? Mert ők elfogultak velünk szemben, nem akarnak megbántani minket, és sokszor azt mondják, amit hallani szeretnénk. Ezzel szemben a pszichológus objektív, kívülálló személy, aki tudományosan vizsgált körülmények között, tudományos módszerekkel, empátiával, értő figyelemmel hallgatja a kliensét. Segít az elakadások felismerésében, a testi és lelki összefüggések felismerésében.

"Én is tanultam pszichológiát, mégse tudok magamon segíteni." 

Az iskolákban tanított tananyag elég messze áll a gyakorló szakember tudásanyagától, módszereitől. A gyakorló pszichológus min. 5 év egyetemen való tanulás után kezd dolgozni, de élete végéig folyamatosan képzéseken vesz részt, szakosodik, módszereket tanul.

Másrészt pedig önmagunkon nehéz bizonyos esetekben segíteni. Egy orvos is felkeres egy másik orvost, ha már komolyabb baja van.

"Majd megmondja, mit csinálok rosszul, és mit kéne tennem helyette?"

A pszichológus nem ad direkt tanácsot, nem mondja meg, hogy mit csinálunk rosszul, de erre magunk is hamar rájöhetünk. A terápia célja önmagunk megértése: hogy az aktuális probléma miért most, és miért így jelentkezik. A szakember segít a háttérben álló okok feltérképezésében, a kezelés módszerét pedig együtt választják ki. Nincs kényszer. A terápia hatékonyságához azonban szükség van az egyén együttműködésére.

"Nagyon szorongok. Anyám is ilyen, tőle örököltem. Felíratom a gyógyszerét magamnak, majd az jó lesz."

Lehet, hogy jó lesz, de ezzel a hozzáállással nem tudjuk kideríteni, mi is okozza a mi szorongásunkat. Ha esetleg az okot szüntetném meg, talán enyhülhetne a szorongásom, és nem is kellene gyógyszer. Bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk múltunkkal, döntéseinkkel, nehézségeinkkel, és változtatni tudjunk!

"Jaj, ez a gyerek. Egy percre nem tud megülni! Az apja is ilyen volt! Majd kinövi!"

Igen, lehet hogy már az édesapának is hasonló problémái voltak gyerekkorában, ami kezeletlen maradt, ezért rásütötték az "eleven", vagy "rossz gyerek" jelzőket. Lehet így is, ám azt is lehet, hogy kiderítjük, mi okozza ezt a gyermeknél, és kezeljük a problémát. Így biztosíthatunk számára sikerélményeket, és egy egészséges személyiségfejlődést.

Nem látunk senkinek a "veséjébe"! Nem guruk vagyunk, hanem egyetemet végzett szakemberek.

 Az embert mint testi-lelki-szociális egységet érzékeljük, szerzett tudásunkkal jobban rálátunk bizonyos helyzetekre, problémákra, lehetséges megoldásokra.

 

Biztosan magatokon is tapasztaljátok mennyi tévhit és előítélet kapcsolódik ehhez a szakmához. Én most az általam leggyakrabban tapasztaltakat gyűjtöttem össze.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Írjátok meg, nagyon kíváncsi vagyok, miért nem úgy néz az átlag magyar a pszichológusokra mint az alapellátásban dolgozókra!!!

Arról, hogy mit csinál a pszichológus a gyermekkel: itt olvashattok bővebben. 

 

Remélem jelen írásommal sikerült egy kicsit eloszlatnom a kételyeket, és megcáfolnom a tévhiteket.

 

Ha tetszett a cikk, lájkold a Ne szorongj! blogot a Facebook-on is, hogy ne maradj le az újdonságokról! köszi!

 

Fotó: pixabay.com 

 

Nem akarok kakilni!

Hogyan segítsünk, ha gyermekünknek krónikus székrekedése van?

Sok szülő számára érthetetlen, hogy miért nem akar gyermeke kakilni. Ez a tünet rövid idő alatt tudattalanul is olyan eszközzé válhat a gyermek kezében, mellyel hatalmas kihívás elé állítja szüleit, akik ettől a végsőkig tehetetlennek érezhetik magukat.

homokozo.jpg

A krónikus székrekedés az enkoprezis 3. típusa, mely sokkal több gyermeket érint, mint gondolnánk. A háttérben számos ok állhat (pl. helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód, gyógyszer mellékhatás, lelki vagy szervi okok).

 

Klári így írta le a vele történteket:

Először nem is értettük, mi baja a kicsinek. Korábban is székrekedéses volt, mégis mindig kakilt, most meg sehogyan sem tudjuk rávenni. Próbálkoztunk már hashajtóval, kúppal, mindenfélével, de csak egyre rosszabb lett a helyzet! 7 napig tartja most már.. Látom, hogy nagy baj van, de nem tudom, hogy segíthetnék neki. Egyszerűen NEM AKAR KAKILNI! Fél, hogy fájni fog. Minden nap ezzel telik...”

Sok család életét mérgezi meg a mindennapi harc: a szülő azt akarja, hogy gyermeke kakiljon, ő viszont nem akar. Nagy meccs ez, de jó ha tudjuk, mi szülők ezt nem nyerhetjük meg!

A kulcs a gyermek szorongásának a feloldása, feszültségeinek levezetése.

 Ha a háttérben álló okokat sikerül felderíteni, és megszüntetni, akkor a gyermek székletvisszatartása is oldódni fog.

 

Milyen tünetei vannak a krónikus székrekedéses gyermeknek?

 - korábban is volt székrekedése,

- semmiképpen sem akar WC-re menni, bilizni, pelusba kakilni,

- kakilási inger esetén addig szorítja vissza, amíg elmúlik az inger,

- alsóneműje foltos az átszivárgó béltartalomtól,

- sok mindentől fél, szorong,

- széklettartása befolyásolja az elalvást, és a napi teendőket is, a gyermek szinte mindig ezzel van elfoglalva!

 

A szülők tehetetlennek érzik magukat, úgy érzik, nem tudnak a gyermeknek segíteni.

Fontos, hogy minél hamarabb figyeljünk fel erre a viselkedésre, ne várjuk meg, amíg a tünet „rögzül”!

 

 

Milyen lelki okok állhatnak a háttérben?

 Ha a szülő erőlteti a szobatisztaságot

Sokszor a gyermek még idegrendszerileg nem érett, de a szülő már szeretné, ha nem kellene pelust hordani. Előfordul, hogy az óvodai beiratkozás miatt válik sürgőssé a gyermek szobatisztasává válása!

Fontos azonban tudni, hogy ezt nem lehet siettetni. Ha erőltetjük, sürgetjük a folyamatot, azzal a gyermeknek lelki sérüléseket okozunk, mely később valamilyen zavar formájában megnyilvánulhat!

 

Óvodai beszoktatás miatti szorongás

Az anyától való elválás a gyermekek számára nagy szorongással jár. Vannak akik ezen hamar túljutnak, mások valamilyen testi-lelki tünetet produkálnak, pl. bepisilnek, bekakilnak, elalvási nehézségek jelentkeznek. Ha ezek a tünetek nem múlnak el, sőt fokozódnak, mindenképp érdemes pszichológushoz fordulni!

 

Elfojtott indulatok, szorongásra való hajlam

Ebben az esetben a tünet lényege, hogy a gyermek elfojtja az indulatait. Szorong, magában tartja a feszültséget. Előidézheti az anyától elválás, vagy kistestvér születése, egyéb traumatizáló életesemények.

A szorongásra való hajlam öröklődik is, és utánzással is elsajátítja a gyermek a szülő hozzáállását, problémamegoldását. Sajnos a szorongó szülő gyermeke is szorongó lesz bizonyos mértékig.

 

Bármi is áll a háttérben, a tünetet komolyan kell venni, ugyanis hosszútávon szervi problémákat is okozhat! Aki sokáig tartogatja a székletét, annak előbb-utóbb tényleg fájdalmas lesz a WC-zés, az inger elfojtása lelassítja az emésztési folyamatokat, kitágulhat a végbél, és folyamatos hasfájást, puffadást eredményezhet.

 

 

Mit NE tegyünk?

 - Ne szidjuk, ne szégyenítsük meg gyermekünket tünete miatt! Ő ezt NEM TUDATOSAN csinálja, ez egy tünete valaminek!

- Ne akarjon a szülő mindenáron segíteni! A folyamatos hashajtózás, kúpozás, beöntés káros lehet a szervezetére, és csak a gyermek ellenállását fokozza. A külső beavatkozások kiveszik a gyermek kezéből a kontrollt, azt érezheti, ő valamit nagyon nem tud megcsinálni. Ettől önbizalma is nagymértékben sérülhet!

- Ne erőltessük a gyermek bilizését, kakilását!

- A túl sok figyelem, a tünettel való túlzott foglalkozás csak a szorongást fokozza a gyermekben.

- Ne dicsérjük agyon, ha végre kakil! Közöljük vele, hogy örülünk, de ez a természetes. Látja, milyen ügyes volt, hogy le tudta győzni a félelmét. (Fontos, hogy megerősítsük mindenben, amiben ügyes.)

 

 

Mi segíthet?

A válaszokat a Nagyszülők Lapján olvashatod el.

 

Mit csinál a pszichológus a gyermekemmel?

Erről egy korábbi bejegyzésem végén olvashatsz bővebben: katt ide!

 

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél időben értesülni az új bejegyzésekről, vagy más információkról, lájkold a Ne szorongj! blogot a facebook-on is!

köszi!

 

fotó: pixabay.com

Bepisil a gyermekem! Hogyan segítsek neki?

Mit csinál vele a pszichológus?

Előfordul, hogy már szobatiszta a gyermek, mégis sokszor bepisil. Nagyon zavaró, és kellemetlen jelenség ez. Gyermek és szülő egyaránt szenved tőle!

A bevizelés, vagy enuresis esetén nagyon fontos az orvosi kivizsgálás, mert előfordul, hogy cukorbetegség, vagy valamilyen más betegség (pl. túl kisméretű húgyhólyag, húgyúti fertőzés) okozza. Ha kizártuk az orvosi okokat, akkor fordulhatunk pszichológushoz, mert ebben az esetben feltételezhető, hogy valamilyen lelki, vagy emocionális probléma áll a háttérben.  

anya_lanya_esernyo.jpg 

Mit él át az enuresisben szenvedő gyermek?

 

A bepisilést minden esetben kíséri a gyermek frusztrációja, szégyenérzete, zavarodottsága.

Sosem szabad leszidni őt, mert nem akarattal pisil be, nem tehet róla!

Szeretettel meg kell nyugtatni, hogy nincsen semmi baj. Ne csináljunk nagy ügyet az éjszakai ágyhúzásból sem. Ne érezze azt a gyermek, hogy valami rosszat tett, és ezért büntetés jár!

 Sok esetben még kisiskoláskorban is előfordul ez a probléma. Ezek a gyermekek nagyon szégyellik betegségüket, és teljesen eltávolodhatnak a kortárs közösségüktől, mert a kellemetlen tünet miatt nem vesznek részt osztálykirándulásokon, egyéb rendezvényeken.

Kutatások bizonyítják, hogy ezeknél a gyermekekre jellemző az alacsony önbecsülés, és később viselkedési vagy érzelmi problémák kialakulásához is vezet.

 

 Diagnózis, tünetek

 

A diagnózis felállításához a következő kérdésekre adott igen válaszok szükségesek:

  • Elmúlt-e a gyermek 5 éves?
  • Fennállnak-e a tünetek min. 3 hónapja?
  • Hetente min. kétszer nedves az alsóneműje, vagy ágyneműje?

 

 

Mit tehetünk?

 

Először is fontos az orvosi kivizsgálás, a lehetséges szervi okok kizárása miatt.

Ha negatívak a leletek, és az anamnézisből valószínűsíthető, hogy a gyermeknél érzelmi, lelki okokra vezethető vissza a tünet, akkor minél hamarabb forduljunk gyermekpszichológushoz!

Ne halogassunk, na bagatellizáljunk. "Majd elmúlik", "Majd kinövi", "Majd megoldjuk" - hozzáállás sajnos nem segít. Ha a kiváltó okot nem ismerjük, és a családban a feszültség, meg a frusztráció csak fokozódik a sikertelenség miatt, azzal többet ártunk, mint használunk...

Az, hogy éjjelente felkeltjük a gyermeket, hogy pisiljen, vagy nem adunk neki lefekvés előtt inni, hosszú távon nem kivitelezhető, és ha lelki okok állnak a háttérben, szinte fölöslegesek is. 

 

MA MÉG MINDIG SOK SZÜLŐ SZÉGYELLI, HA NEM TUDJA A PROBLÉMÁKAT MEGOLDANI!

 

Vannak azonban bizonyos esetek, melyek nem a szülőkön múlnak.

Vannak olyan betegségek, amikkel azonnal orvoshoz fordulunk. Tegyünk ugyanígy a lelki, érzelmi zavarokkal kapcsolatban is!

Ne hagyjuk, hogy gyermekünk szenvedjen!

A szakember is akkor tud a leghatékonyabban segíteni, ha időben eljutnak hozzá a kis páciensek!

 

A megoldatlan, kezeletlen probléma nem múlik el, de átalakulhat valami súlyosabbá!

 

Mi történik a pszichológusnál a gyermekkel?

A pszichológushoz általában időpontot kell kérni.

Az ún. első interjún a szülő egyedül, párjával, vagy akár a gyermekkel is megjelenhet. A beszélgetés időtartama: 45-50 perc. Ez alatt átbeszélésre kerül a probléma: mióta áll fenn, hogyan jelentkezik, hogyan próbálták megoldani otthon. Ekkor kerül sor annak megbeszélésére is, hogyan, mikor és milyen keretek között tudja vállalni a szakember a gyermek kezelését.

A gyermekek megsegítése játékterápiával történik. Életkortól függően végezhetnek vele különféle vizsgálatokat is, melyből a gyermek csupán annyit érzékel, hogy például megmondják neki, mit rajzoljon. Ezek a játékos, rajzos vizsgálatok a háttérben álló okok feltérképezésére szolgálnak. A szakember közben folyamatosan konzultál a gyermekkel kapcsolatban a szülőkkel, semmi nem titokban történik, ez egy tudomány, nem varázslás.

Egy alkalommal szükség van a szülővel az ún. anamnézis felvételére is. Ilyenkor a gyermek születésével, kisgyermekkorával kapcsolatos kérdésekre várunk választ. Átbeszélésre kerülnek még korábbi betegségek, esetleges traumák, nevelési nehézségek, de a gyermek erősségeire, érdeklődési területeire is kíváncsiak vagyunk.

A gyermekpszichoterápia során tehát ahhoz, hogy érdemben segíteni tudjunk, meg kell ismernünk a gyermeket, és környezetét. A családdal együtt gondolkodva jutunk bizonyos változtatási javaslatokig, melyet otthon kipróbálhatnak.

Közben a terápia során a gyermek lejátszhatja, kijátszhatja magából a feszültségeket, ezáltal megszűnhet benne a nagyfokú szorongás, és enyhülhetnek, vagy meg is szűnhetnek általa a tünetek. Én még nem találkoztam olyan gyermekkel, aki ne jött volna szívesen! ;) Sőt, akkor voltak szomorúak, ha már nem kellett többet jönni!

Minél hamarabb kerül hozzánk a gyermek,

annál rövidebb idő alatt, és annál hatékonyabban tudunk segíteni!

 

 

 Ha tetszett a cikk, lájkold a Ne szorongj! blogot a facebook-on is, hogy eljussanak hozzád a fontos infók, új cikkek!

 

fotó: pixabay.com

Zavarja a piszok, folyton ellenőriz dolgokat, számolgat

Kényszeres a gyerekem?

Tudtad, hogy a kényszerbetegség nem szorongásos zavar többé?

A gyermekkorban is megfigyelhető tünetek komoly aggodalmat válthatnak ki a gyermekből és szüleiből egyaránt, és mindenképp pszichológiai-pszichiátriai kezelést igényelnek!

Miért érdemes vele foglalkozni a Ne szorongj! blogon? Mert nagyfokú szorongás kíséri!

És nekünk, szülőknek segítenünk kell, hogy gyermekünk ne szenvedjen!

 kislany_a_kerites_mellett.jpg

Gyermekkori kényszerbetegség jellemzői

A kényszeres zavarban szenvedő gyermek (hasonlóan a felnőttekhez) olyan kellemetlen, kétségbeejtő, kínos gondolatokkal küzd a nap folyamán, melyek teljesen függetlenek akaratától. Ő nem ezeken akar gondolkozni, mégis újra és újra eluralják tudatát, kényszergondolatokká válnak (kényszeres gondolkodás = obszesszió).

Szeretne tőlük megszabadulni, ezért különféle cselekvéseket (később ezek lesznek az ún. kényszercselekvések, kompulziók) kezd végezni, ám ezek sajnos, csak átmenetileg szüntetik meg, vagy enyhítik a gondolatokkal kapcsolatos szorongást. Ha azonban valaki megakadályozza ezen rítusok gyakorlásában, szorongása nagy mértékben fokozódik!

Egyfajta „babonássággá” alakul a helyzet: „ha nem számolgatom a villanyoszlopokat az iskolába menet, biztosan valami rossz fog történni!”, vagy „ha nem mosom meg alaposan a kezem, akkor elkaphatok valami komoly betegséget”. A gondolatok által gerjesztett szorongástól akar megszabadulni valamilyen cselekvéssor ismételgetésével.

 

Fontos tudni, hogy kényszeres gondolatok, és cselekvések sok mindenki fejében megfordulnak: pl. sokan gondolnak rá, hogy elzárták-e otthon a tűzhelyet, bezárták-e az ajtót, kihúzták-e a vasalót, stb. Ám ha ezek a gondolatok megszűnnek, és nem kell 10-szer visszamennie, hogy leellenőrizze, tényleg megtette-e az adott dolgot, akkor nincs probléma.

Kényszeres zavarról akkor beszélünk, ha ezek a gondolatok és cselekvések hosszabb ideje fennállnak, és akadályozzák a mindennapi életet, az iskolai munkát, az elalvást.

 

Kényszeres a gyerekem?

A alábbi lista lapján könnyű eldönteni, hogy hasonló problémával küzd-e gyermekünk:

Válaszolj igennel vagy nemmel a következő kérdésekre!

Állandóan kellemetlen gondolatok gyötrik?

Nem tud abbahagyni bizonyos mozdulatokat, cselekedeteket?

Folyton ellenőrzi, hogy bezárta-e az ajtót, lekapcsolta-e a villanyt?

Sokszor számolgatja a tárgyakat?

Zavarja a piszok?

Állandóan, sokáig mossa a kezét?

Precíz rendet tart?

Fontos a számára, hogy minden a helyén legyen?

Szertartásai” vannak, ugyanabban a sorrendben csinál bizonyos dolgokat?

Nehezen hoz döntéseket?

Sokat beszél azokról a dolgokról, melyekről döntenie kell?

 

Amennyiben többségben vannak az igenek, keress fel egy szakembert!

 

...................................................................................................................

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) által 2013-ben kiadott új DSM-V. kritériumai szerint az obszesszív-kompulzív betegség kikerült a szorongásos zavarok csoportjából, és önálló diaganosztikai kategóriaként jelenik meg.

Az obszesszív-kompulzív és hozzá hasonló zavarok kategóriájába tartozik most már:

- a közismert kényszerbetegség,

- a kényszeres gyűjtögetés, 

- a kényszeres vakarózás zavara (excoriatio),

- a test-diszmorfiás zavar ,

- a trichotillomania (kóros hajtépés - korábban impulzuskontroll zavar).

.................................................................................................................

 

Ha tetszett a cikk, lájkold a Ne szorongj! blogot a facebook-on is! Így biztosan nem maradsz le semmi fontosról!

köszi! 

 

fotó: pixabay.com

Hogyan hat a kismama relaxációja a babára?

Próbáld ki!

Sokan félnek a szüléstől, a fájdalomtól, aggódnak, hogy gyermekük egészséges legyen.

A sok orvosi, és védőnői vizsgálaton kívül azonban MI is tehetünk valamit. Tehetünk azért, hogy szorongásunkat, félelmeinket legyőzzük, testünket és lelkünket, valamint a babánkat a szülésre felkészítsük. Tehetünk azért, hogy gyermekünk érzelmi és intellektuális fejlődése már a magzati korban megfelelő "ingerek" segítségével történhessen.

 Számos lehetőség kínálkozik. El lehet járni kismamajógára, prenatális szakpszichológushoz, szülésfelkészítésre. Létezik relaxáció, masszázs, tánc, és egy sor másféle lehetőség is, hogy a baba és mama kapcsolata, egészsége már a várandósság alatt jó irányba alakuljon. Kutatások támasztják alá, hogy ezek a lehetőségek pozitívan hatnak a baba értelmi, és érzelmi fejlődésére!

Nézzük most meg azt, hogyan befolyásolja a várandósság alatt végzett relaxáció az anya-gyermek kapcsolatot, a baba fejlődését, a mama egészségét, a szülés-születés folyamatát?

 

varandos_no.jpg

A várandósság ideje alatt is fontos, hogy figyeljünk magunkra. A bennünk növekvő gyermek próbára teszi testünket, lelkünket. Jó lenne, ha - félelmek és aggódás nélkül,- ezt az egész történetet természetes folyamatként élnénk meg, és időt szánnánk magunkra, hogy megfigyelhessük, érzékelhessük, mi is történik ilyenkor bennünk.

Egy csoda az, amikor először érezzük magzatunk rúgkapálását, aztán azt, ahogyan reagál a zajokra, érzelmi-hangulati változásainkra, vagy éppen egy számára kényelmetlen testhelyzetre.

Az, hogy Ő egy önálló személyiség, már ekkor tapasztalhatjuk! Neki is van akarata, emlékei, álmodik, és tanul folyamatosan. Így nem vitathatja senki, hogy a relaxáció (is) ilyenkor már "bevésődik". Általa megtanul megnyugodni. Anyaként mi megmutathatjuk neki, milyen ez, és mennyire jó.

A rendszeresen végzett relaxáció hatása a kismamára:

- a stresszel teli szituációk hatékonyabb kezelése

- szorongást okozó gondolatok kiküszöbölésének képessége

- (én)hatékonyság érzése: "Képes vagyok rá!", "Meg tudom csinálni!"

- önbizalom fokozódása

- immunrendszer erősebbé, ellenállóbbá válik

- fájdalomtűrő képesség, a fájdalom megélése megváltozik

- nő a testtudat, tisztábban látjuk testünk működését

- ráérzünk, hogyan szabályozhatjuk (pozitív irányba) szerveink működését

- csökken a vérnyomás, nyugodttá válik a légzés

- könnyebben tud erőt gyűjteni a vajúdás alatt a kontrakciók közötti időszakban

Fink, Urech, Cavelti és Alder amerikai prenatális és újszülött fejlődéssel foglalkozó szakemberek kutatásukkal (2012) kimutatták, hogy a relaxáció pozitívan hatott a kismamák érzelmi állapotára. Kevesebb nőgyógyászati és szülészeti komplikáció lépett fel, ritkábban volt szükség császármetszésre, magasabb volt a babák születési súlya. A szülés utáni komplikációk száma is csökkent. A relaxációk során a magzat szívritmusa és aktivitása is lelassult.

Azt is kimutatták, hogy a veszélyeztetett várandósság alatt kezelt kismamák, és magzatok esélyei is javultak! Megnőtt a gesztációs időszak, ezáltal a babák tovább tudtak méhen belül fejlődni!

 

Hatása a babára:

 - magasabb születési súly,

- kiegyensúlyozottabb újszülött viselkedés,

- születés után biztonságos kötődés az anyához.

Ma már biztosan tudjuk, hogy az, amit az anya átél, hatással van a magzati fejlődésre. Vagyis, ha például az anya a várandósság során folyamatos stressznek van kitéve, akkor a megnövekedett stresszhormon-szint a placentán keresztül eljut a baba agyáig. Jelzi számára, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor az ő szívritmusa is fokozódik. Ugyanígy a relaxáció pozitív hatásai (pl. lassabb szívritmus) is megfigyelhetők rajta.

Biztosan állítható tehát, hogy a várandósság alatt nagyon hasznos a relaxáció.

Ha ezt a technikát elsajátítjuk, és rendszeresen alkalmazzuk, segít majd átvészelni a várandósság nehezebb időszakait, a szülést, a gyermekágyas heteket, később pedig kapaszkodóként szolgálhat gyermekünk megnyugtatásához, a kényesebb vagy nehezebb nevelési helyzetek megoldásához.

 

Ha tetszett a cikk, légyszi oszd meg, hogy mások is elolvashassák! köszi!

És lájkold a Ne szorongj! blogot a facebookon is, hogy ne maradj le a fontos információkról, új bejegyzésekről!

Fotó: pixabay.com

Mi van odabenn?

Mini anatómialecke

Te tudod, milyen a tested belül? Sokan még kívülről sem ismerik teljesen, minden részletét.

Tudod-e, hogyha a hasad fáj, vagy szúr a szíved, miről is beszélsz pontosan?

anatomia_no_ffi.jpg
Kattints a képre a nagyításhoz!

Elvileg mindenki tanul az emberi szervezetről az iskolában. De sajnos sokan elfelejtik, vagy rosszul emlékeznek...

Az autogén tréning nevezetű relaxációs technika esetén (is) fontos, hogy tudd és ismerd belsődet, akkor tudsz rá hatni.

 

heart-anatomy.png 

Egyik legfontosabb szervünk a szív. A test motorja. Normál esetben nem foglalkozunk vele. Dobog, pumpálja a vért, végzi a dolgát. Ám ha hirtelen erősen kezd dobogni, vagy gyorsan, akkor azonnal észrevesszük, és keresgéljük a lehetséges kiváltó okokat: "túl sok kávét ittam?", "nem vettem be a vérnyomáscsökkentő gyógyszerem?", "ideges vagyok, vajon mi hozott ki ennyire a sodromból?", és így tovább.

Az érzelmeink nagy részét is ide kötjük:

  • Szomorúság: "Megszakad a szívem.", "Összeszorul a szívem"
  • Boldogság, izgatottság: "majd kiugrik a szívem a helyéből!"
  • Idegesség: "A nyakamban dobog a szívem."

 

Bár érzéseink az agyban keletkeznek, valóban kapcsolatban vannak szerveinkkel.

A testünk - ez a testi-lelki-szellemi egység, egymásra ható rendszerben, összehangoltan működik.

Köztudott, hogy egy stresszes szituációban összeszűkül a gyomrunk, erősen, szaporán kezd dobogni a szívünk, érzékelésünk beszűkül, gondolkodásunk, viselkedésünk megváltozik.

Fontos, hogy ezeket az érzelmeket és testérzeteket fel tudjuk ismerni, meg tudjuk különböztetni, mert könnyen pánikig fokozódhat egy-egy testi reakció (pl. légszomj, szapora pulzus) észlelése, és téves értelmezése.

 brain-anatomy.png 

Az agyunk az irányítóközpont, de itt történik a különféle ingerek (hallottak, látottak, szaglás vagy tapintás útján érzettek) feldolgozása is. Sok tapasztalat, átélt élmény már rég feledésbe merült, de nem törlődött.

Úgy kell elképzelni ezt a szervet, mint egy gardróbot, rengeteg polc, fiók és tartó van benne.

Megfelelő módszerrel, speciális ingerrel a rég elfeledett ,vagy akár elfojtott emlékfoszlányok is felidézhetőek.

Az emberi agy a természet csodája.

A miénk, mégsem ismerjük. Legalább törekedjünk rá, és használjuk. Ismerjük meg, tanuljuk meg, hogyan tudunk rá hatni, hogy segítsen nekünk különféle nehézségeink, problémáink megoldásában is!

 

Mindez nem lehetetlen.

 

Fotók: pixabay.com

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a facebook-on is, így nem maradsz le semmi fontosról vagy érdekesről!

süti beállítások módosítása