Hatékony szorongásoldás gyermekekkorban

Ne szorongj!

Mi volt ma a suliban? Semmi!

Mit tegyek, hogy meséljen a gyerekem?

2016. november 16. - KoczokMárta

fiu_gondolkodik.jpg

Sok szülő döbbenten néz rám a szülőkonzultációk alkalmával. Ilyenkor szoktam ugyanis elmesélni, mi mindent tudtam meg a gyermekéről (a beszélgetésekből, kérdőívekből, rajzokból), és megkérdezem, mindezekről ő mit gondol, mivel egészítené ki.

Az egyik anyuka egyszerűen nem értette, hogy lehet az, hogy ő ezekről nem tud. "Valamit rosszul csinálok?" - kérdezte. "Olyan, mintha nem is ismerném a gyerekem."

Normális, hogy egy szülőnek semmit nem mond el a gyermeke abból,

amit átél, illetve ami vele történik?

 Ahogy telik az idő, sajnos szülőként egyre kevesebbet tudunk gyermekeink mindennapjairól, valódi élményeiről. A bölcsődei gondozókkal, később az óvónénikkel még bensőséges a kapcsolatunk, de amint elkezdődik az iskola, a szülő szinte teljesen kiszorul a gyermek életének 8 órájából! És amit nem mesél el a gyermek, arról egyszerűen nem tudunk. Az elején még furcsálljuk ezt, kérdezgetjük-faggatjuk csemeténket, aztán amikor a "minden oké" és a "semmi" után nem kapunk egyéb választ, előbb-utóbb beletörődünk.

Pedig nem kellene. Fontos, hogy a szülőnek a gyermekével bensőséges, később baráti viszonya legyen, hogy meg tudják beszélni a bizonytalanságokat, útkereséseket, csalódásokat, és a kényes témákat is!

 

Mit tehetünk szülőként?

 Hogyan viselkedjünk, hogy gyermekünk figyeljen ránk?

Először is leszögezném, hogy minden gyermek más, ezért a következő tippek természetesen nem minden gyermeknél működnek. Én azt szoktam mondani, hogy a szülő ismeri a legjobban a gyermekét, nekik közösen kell kitalálniuk, mi az, ami náluk működik!

Először is, amikor gyermekünk hazaér a suliból, délután 4-5 óra felé nagyon fáradt, és tele van élményekkel, ugyanakkor szeretne játszani, tévét nézni, enni, és így tovább. Amikor megkérdezzük tőle, hogy "mi volt a suliban?", a legtermészetesebb válasz, hogy semmi, hisz "ki emlékszik már arra?!", és különben is, "miért nem azt kérdezed, hogy mit szeretnék most csinálni?"

Nem biztos, hogy a hazafelé tartó út a legalkalmasabb időpont a mesélésre. Valljuk be őszintén, ilyenkor mi sem tudunk rá figyelni teljesen, hisz vezetünk, vagy rádiót hallgatunk közben, netán azon kattog az agyunk, mit főzzünk vacsorára. Akkor várjunk tartalmas választ a gyermekünktől, amikor mi is 100%-ban rá tudunk koncentrálni és részt tudunk venni a beszélgetésben. A gyerekek pontosan látják és érzik, mikor figyelnek rájuk, mikor foglalkoznak velük, és sokkal odaadóbbak, sokkal őszintébbek, ha mi is azok vagyunk velük!

Ha a család mindennapi életébe sikerül becsempészni a közös beszélgetéseket és élménybeszámolókat, akkor biztosak lehetünk abban, hogy gyermekünk is megnyílik majd! Lehetnek ezek közös vacsorák alkalmával, vagy mikor mindenki hazaér.

Segítheti a beszélgetésben való elmélyülést valamilyen közös tevékenység is. Ha például anyu nem ér rá "csak" beszélgetni, akkor lehet együtt kutyát sétáltatni, vagy együtt biciklizni, vagy együtt készíteni a vacsorát, apának segíteni, kertészkedni. Ilyenkor lehet még könnyebb például a kamaszok számára kényesebb témák szóba hozása is.

 

Hogyan kérdezzünk, hogy gyermekünk minél több mindent, minél részletesebben meséljen?

A gyermekeinkkel való foglalkozás során nem a mennyiség számít. Nem az a cél, hogy a gyermek egy órán át megállás nélkül beszéljen, - attól kezdve, hogy egyik-másik osztálytársa mit csinált, addig, hogy mi volt a tízórai, az ebéd, és az uzsonna, és melyik hogy nézett ki -, hanem hogy megtudjuk, mely élmények voltak számára fontosak, és azok miért! Rá vagyunk kíváncsiak, nem a padtársára, a menzára, a rossz gyerekre. Ha mégis róluk akar mesélni, akkor hámozzuk ki, ez miért foglalkoztatja őt ennyire. Ássunk a mélyére, nyomozzunk!

 

Ahhoz, hogy megtanítsuk beszélni magáról, a gondolatairól és érzéseiről,

máshogyan és mást kell kérdeznünk.

 

Máshogyan?

Igen. Gyermekeink igénylik a csak rájuk fordított időt. Ha belegondolunk, a pszichológus 50 percig csak rá figyel, csak vele foglalkozik, és minden héten. Gondoljunk bele, nekünk mikor van 50 percünk csak a gyerekre figyelni?! Nem mindig szükséges ennyi idő, néha 10 perc is elég, de kamaszoknál bizony olykor még az egy óra is kevés, annyi mondanivalójuk van! Ezért fontos, hogy érezzék, hogy abban a néhány percben ők a fontosak, csak rájuk figyelünk! Ne legyen közben telefonozás, tévénézés, számítógépezés.

A megosztott figyelem emberi kapcsolatoknál nem működik!

 A kisebbek szeretnek rajzolni, megkérhetjük, hogy rajzoljon valamit a mai nappal kapcsolatban. Például legyen a címe: A keddi napom. Illetve játék közben is, felszabadultabbak, ilyenkor is jobban eszükbe juthat egy-két történet!

Kamaszokkal érdemes lehet rendszeresen sétálni egy nagyot!

 

Mást kérdezzünk?

Néhány jól irányzott kérdéssel segíthetünk neki feleleveníteni, hogy mi is történt. Ezeken elkezd majd gondolkozni, és eszébe jutnak bizonyos, számára érzelemdús élmények események, amikről aztán tovább lehet beszélgetni.

  • Húú, de sűrű napom volt! - mondja anyuka. - Nagyon elfáradtam, annyi minden történt ma velem! És Neked milyen napod volt? Meséld el, mi történt veled azután, hogy reggel elváltunk?
  • Melyik óra volt a legjobb ma? Miért?
  • Melyik óra volt a legrosszabb? Miért?
  • Kivel játszottál az ebéd utáni szünetben? Mit játszottatok? 
  • Miben voltál ma a legjobb?
  • Mi nem sikerült úgy, ahogy szeretted volna? 

A végletekre való rákérdezés hamarabb hív elő konkrét élményeket, aztán arról megint eszébe jut majd valami, vagy mi kérdezhetünk tovább azzal kapcsolatban, ami felmerült bennünk. A cél a gondolatban visszahelyezkedés. Ha nagyon rossz napja volt, előfordulhat, hogy nem akar mesélni róla, mert fél, hogy újra át kell élnie a kellemetlen érzéseket. Ilyenkor nyugtassuk meg, hogy kicsit kapcsolódjon ki, aztán majd később elmondja.

A gyerekek nagyon hálásak azért, ha nem csak kérdezünk, de mi is elmondjuk, mi történt velünk és az milyen hatással volt ránk. Ebben segít a következő gyakorlat, mellyel közösen tanulhatja meg a család minden tagja 2 éves kortól 99+ éves korig, hogyan beszélgessünk a napunkról.

 

Próbáljátok ki!

Üljünk le mindannyian a nappaliban. Kapcsolja ki mindenki a mobilját, ne szóljon se tévé, se rádió. Válasszunk ki egy labdát, vagy plüsst, ami annak a kezében legyen, aki először szeretne mesélni a napjáról. A gyerekek ezt nagyon élvezik.

Ha nincs több mondanivalója (később még lesz!!!) dobja valakinek oda a labdát, akire kíváncsi, hogy mi történt vele aznap, kérdezhet is tőle, ha valamit konkrétan szeretne tudni.

Figyeljünk oda, hogy senki ne maradjon ki! És természetesen többször is sorra lehet kerülni!

A játékban, ami igazából nem játék, természetesen részt vesz anya és apa (ha jelen van, más rokon, ismerős) is, ezáltal a gyerekek is megtudják, hogy ők mit és hogyan éltek át aznap!

Vigyázzunk! A játék beszélgetés elhúzódhat akár egy óráig is, amikor már belejött a család! Én azonban azt gondolom, emiatt várhat a tévé, a vacsora és minden más is! Haszna sokszorosan megtérül!

 

Ha tetszett a cikk, köszönöm a megosztást!

És légyszi, nyomj egy lájkot a Ne szorongj! blog facebook-oldalára, hogy a következő blogbejegyzésekről azonnal értesülhess! köszi!

fotó: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://neszorongj.blog.hu/api/trackback/id/tr9711837543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.